Festőjóga a Műcsarnokban – Beszélgetés Sulyok Miklós kurátorral
Manage episode 347854633 series 3012034
“Egyébként jelentős volt az ő szellemi tájékozódása is, nagyon igényes vallási, civilizációs, történelmi, filozófiai kérdések iránt érdeklődő festő volt. Így került már akkor, a ‘60-as évek első felében a buddhizmushoz. Volt akkor már Magyarországon a Buddhista Misszió, eljárogatott oda, puszta érdeklődésből.”
A 2022-es év elején elhunyt Molnár Sándor, festőművész már nem élhette meg a műveiből készült Festőjóga című kiállítás megnyitóját, melyet a Műcsarnokban tekinthetnek meg. Sulyok Miklós kurátor személyesen is ismerte az alkotót. Tőle és más forrásokból is tudható, hogy Molnár egykor mentornak választotta Hamvas Bélát, de nem csak tőle, hanem a Buddhista Misszió közösségétől is tájékozódott a buddhizmusról. Persze sok más hatás is érte, több vallási és filozófiai iskola hatással volt rá. Festményei monumentális, megrázó, vibráló, vizuálisan élményt nyújtanak.
Riporter: Lapat Dániel (2022)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
101 פרקים