התחל במצב לא מקוון עם האפליקציה Player FM !
Budapest a mentősök szemével (vendég Győrfi Pál, szóvivő, mentőtiszt)
Manage episode 452174842 series 3461970
A Markó utcai Mentőpalota Európa első olyan épülete, ami mentőállomásnak épült, 1890-ben. Az elmúlt több mint 130 évben nagyon sokat változott a benne működő szervezet, a kezdetben használt, ma már megmosolyogtató eszközök helyét a legmodernebb technológia vette át. Az itt dolgozó hétköznapi hősök munkájából a legtöbbször csak a szirénázó mentőautót érzékeljük, mégis negyedórán belül ott vannak, ahol szükség van rájuk. Győrfi Pál szóvivővel beszélgettünk a budapesti mentősökről.
ALKOTÓK
Műsorvezető: Morcsányi Elza
Vendég: Győrfi Pál, szóvivő, mentőtiszt
Ez volt a Pesten innen, Budán túl, a We Love Budapest podcastje. Az epizódot szerkesztette Nagy Zsófia, a műsort a We Love Budapest oldaláról Nemeskéri-Tóth Zsófia és Tamasi Szilvia gondozta.
A felvételek az Index Stúdióban készültek Borsoviczky Gabriella, Gerencsér Tamás és Neuzer Imre segítségével. A műsorvezetőt a wonderLAB öltöztette.
Ha tetszett a műsor, hallgasd meg a következőt, illetve az első két évad részeit is, és értékelj minket 5 csillaggal!
A podcast támogatója a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont.
31 פרקים

כל הפרקים
×ברוכים הבאים אל Player FM!
Player FM סורק את האינטרנט עבור פודקאסטים באיכות גבוהה בשבילכם כדי שתהנו מהם כרגע. זה יישום הפודקאסט הטוב ביותר והוא עובד על אנדרואיד, iPhone ואינטרנט. הירשמו לסנכרון מנויים במכשירים שונים.