התחל במצב לא מקוון עם האפליקציה Player FM !
„Sokrétű alkotói folyamatot foglaltunk össze a Műcsarnokban az elmúlt 40 év terméséből" | Szurcsik József és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Manage episode 413804198 series 2886310
Egy igazi képzőművész ikon tisztelte meg S. Miller Andrást a Sláger KULT-ban a bizalmával. A Munkácsy-díjas és Érdemes Művész Szurcsik József fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen a Műcsarnokban volt látható „A Varázsló kertje” cími összegző kiállítása. A tárlat címadó festménye 1995-ben készült, és egy olyan mű, amely az életmű emblematikus darabjaként az alkotó belső világának mélyebb rétegeit tárja fel. A kiállításon bemutatott művek különböző korszakaiból adnak ízelítőt, beleértve a korai grafikákat, ceruzarajzokat, és azokat a festményeket, amelyek a társadalmi változásokra reflektálnak. Józseffel azonban nem csak a művészet és az alkotás titkairól beszélgettek, hanem arról is, hogyan inspirálja a fiatal művészeket és hogyan jelenik meg munkáiban az egyén és a társadalom viszonyrendszerének különféle aspektusai. A beszélgetés során különös figyelmet fordítottak a tárlat „A lélek geometriája” és „Fekete-fehér kor” című szekcióira, valamint Szurcsik legutóbbi műveire is.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
710 פרקים

כל הפרקים
×ברוכים הבאים אל Player FM!
Player FM סורק את האינטרנט עבור פודקאסטים באיכות גבוהה בשבילכם כדי שתהנו מהם כרגע. זה יישום הפודקאסט הטוב ביותר והוא עובד על אנדרואיד, iPhone ואינטרנט. הירשמו לסנכרון מנויים במכשירים שונים.