התחל במצב לא מקוון עם האפליקציה Player FM !
Képírók – Művészettörténeti előadás – Bibliai történetek. Káin és Ábel
Manage episode 446806436 series 2940017
Bibliai történetek. Káin és Ábel címmel folytatódott a Képírók a Kertész Imre Intézetben. Dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa ezúttal a testvérgyilkosság történetével foglalkozott nagysikerű képzőművészeti rendezvénysorozatunk 2024. október 24-i előadásán. Az ősi bibliai történet Kertész Imrét is foglalkoztatta: „a testvérét féltékenységből meggyilkoló Káin és az elsőszülött Ábel történetének feldolgozásával, kidolgozásával Kertész a Sors mibenlétéhez igyekszik közelebb férkőzni” – fogalmazott a Lét és írás. Feljegyzések 1959–1973 című kötet utószavában Soltész Márton irodalomtörténész, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója. Nobel-díjas írónkon túl számos képzőművészeti példa és irodalmi idézet is modellezte a féltékenység, az Istennek való megfelelés vágya és a rivalizálás ős-szituációit, amelyek mindannyiunk életében jelen lehetnek. Az előadás ideje alatt Hegedűs László Káin és Ábel című alkotását tekinthették meg az érdeklődők a Kertész Imre Intézetben. Az előadások ideje alatt kiállított műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria bocsájtja Intézetünk rendelkezésére.
32 פרקים

כל הפרקים
×
1 KultúrArc – újratöltve! Vendégünk: Balla Gergely 1:20:39

1 Képírók – Művészettörténeti előadás – Bibliai történetek. Káin és Ábel 1:16:50

1 KultúrArc – újratöltve! Vendégünk: Berettyán Nándor 1:16:12

1 KultúrArc – újratöltve, vendégünk Horváth Florencia 1:36:47

1 Képírók – Művészettörténeti előadás – Betűk, számok, évszámok avagy az objektivitás ereje 1:32:13

1 Bemutattuk Kertész Imre Lét és írás - Feljegyzések 1959–1973 című műhelynaplóját 1:07:10

1 Képírók IV. – A szent és a profán – képzőművészeti programsorozat dr. Bellák Gáborral 1:18:55

1 Képírók III. – A műélvezet védelmében – képzőművészeti programsorozat dr. Bellák Gáborral 1:12:37

1 Kondor Béla – Ég és föld között – Képírók programsorozat dr. Bellák Gáborral 51:15

1 Bemutattuk Kertész Imre Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958–1963 című műhelynaplóját 1:03:00

1 Petőfi 200 sajtótájékoztató: Bejelentettük a Szabadság, szerelem zenés előadást 43:07

1 Bemutattuk Kertész Imre Sorstalanság című művének, legújabb 33. kiadását a KultúrArcban! 1:03:14

1 Pilinszky Másként a Magyar Zene Házában – Szabó Tamás és Lackfi Dorottya a Karc FM-en 16:29

1 KultúrArc - különkiadás Lukács Sándorral és Vörös Róberttel 36:59

1 KultúrArc - beszélgetéssorozat Bodrogi Gyulával és Somossy Barbarával 38:09
ברוכים הבאים אל Player FM!
Player FM סורק את האינטרנט עבור פודקאסטים באיכות גבוהה בשבילכם כדי שתהנו מהם כרגע. זה יישום הפודקאסט הטוב ביותר והוא עובד על אנדרואיד, iPhone ואינטרנט. הירשמו לסנכרון מנויים במכשירים שונים.