התחל במצב לא מקוון עם האפליקציה Player FM !
KultúrArc – újratöltve! Vendégünk: Balla Gergely
Manage episode 451462957 series 2940017
Balla Gergely, a Platon Karataev zenekar frontembere, dalszerzője, szövegírója volt a legutóbbi a KultúrArc vendége 2024. november 20-án. Balla Gergő szövegei lélektani utazásra kalauzolnak önmagunk felé, s egyben önmagunkon túlra is: a 2016-ban alakult, Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett formáció két angol nyelvű lemeze után 2022-ben jelent meg az első magyar nyelvű, Partért kiáltó című albumuk, amely Fonogram-díjat nyert és amelynek dalszövegeiből verseskötet is készült a Prae Kiadó gondozásában. A zenekar következő, Napkötöző című nagylemeze pedig nemsokára érkezik.
Őri-Kovács Anna egyebek között lisszaboni élményeiről, a gyerekkori, népzenei hatásról és a „szent hétköznapok” megéléséről is kérdezte
Balla Gergelyt, de szó esett természetesen az alkotás folyamatáról, a dalszövegek motívumairól és Gergő kedvenc irodalmi szerző-hármasáról – Pilinszky Jánosról, Weöres Sándorról, Hamvas Béláról is.
32 פרקים

כל הפרקים
×
1 KultúrArc – újratöltve! Vendégünk: Balla Gergely 1:20:39

1 Képírók – Művészettörténeti előadás – Bibliai történetek. Káin és Ábel 1:16:50

1 KultúrArc – újratöltve! Vendégünk: Berettyán Nándor 1:16:12

1 KultúrArc – újratöltve, vendégünk Horváth Florencia 1:36:47

1 Képírók – Művészettörténeti előadás – Betűk, számok, évszámok avagy az objektivitás ereje 1:32:13

1 Bemutattuk Kertész Imre Lét és írás - Feljegyzések 1959–1973 című műhelynaplóját 1:07:10

1 Képírók IV. – A szent és a profán – képzőművészeti programsorozat dr. Bellák Gáborral 1:18:55

1 Képírók III. – A műélvezet védelmében – képzőművészeti programsorozat dr. Bellák Gáborral 1:12:37

1 Kondor Béla – Ég és föld között – Képírók programsorozat dr. Bellák Gáborral 51:15

1 Bemutattuk Kertész Imre Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958–1963 című műhelynaplóját 1:03:00

1 Petőfi 200 sajtótájékoztató: Bejelentettük a Szabadság, szerelem zenés előadást 43:07

1 Bemutattuk Kertész Imre Sorstalanság című művének, legújabb 33. kiadását a KultúrArcban! 1:03:14

1 Pilinszky Másként a Magyar Zene Házában – Szabó Tamás és Lackfi Dorottya a Karc FM-en 16:29

1 KultúrArc - különkiadás Lukács Sándorral és Vörös Róberttel 36:59

1 KultúrArc - beszélgetéssorozat Bodrogi Gyulával és Somossy Barbarával 38:09
ברוכים הבאים אל Player FM!
Player FM סורק את האינטרנט עבור פודקאסטים באיכות גבוהה בשבילכם כדי שתהנו מהם כרגע. זה יישום הפודקאסט הטוב ביותר והוא עובד על אנדרואיד, iPhone ואינטרנט. הירשמו לסנכרון מנויים במכשירים שונים.